szerzoiest

“Micsoda hang! Micsoda harmóniák! Micsoda humor! A hangok gyönyörűen simulnak egymásra, a zenei áthallások sokrétűek. Kiváló munka.”
(Brian Eno, többek közt a U2, a Coldplay és a Talking Heads producere, Kayamarról a Noise Festival hivatalos honlapján.)

 Magyaróvári Viktor 2011-ben került először a média figyelmének középpontjába, amikor megnyerte a T‑Mobile zeneszerzőversenyét, a többek közt Zorán nevével fémjelzett Rezene pályázatot. Amikor megkérdezték, ki énekelte fel a mélybasszustól a szopránig több, mint öt oktávot felvonultató kórust, mindenki meglepődött, mert a válasz rövid volt: "Én. Egyedül." 


Viktor Mezőhegyesen született, sporttagozatos általános iskolába járt, de hamar kiderült, hogy egészen máshoz van tehetsége. Már gyerekként felfigyeltek rendkívüli, az abszolútnál is jobb, "logaritmikus" hallására, amellyel nem csak a hangmagasságokat érzékelte, de akár a Hertz-számot is meg tudta mondani. A család Budapestre, a Terézvárosba költözött, hogy Viktor előbb a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytathassa tanulmányait. Főszakja a karvezetés volt, de tanult éneket és zeneszerzést is - bár utóbbiban kevés tanár tudott és mert beleszólni elképzeléseibe. A mutálás után kiderült, hogy egyfajta genetikai különlegesség révén könnyebben és szélesebb tartományban mozognak a hangszalagjai, de így is majd egy évtized kellett, hogy kikísérletezte azt az énektechnikát,  amelynek köszönhetően ma már öt oktávnál is többet képes használni. Megesett, hogy a Zeneakadémia kórusában a magastenort énekelte, majd az utolsó hangon besegített a basszusnak, mert a legsötétebb hangok sem bírták Kodály Psalmusában a valaha énekhangra leírt legmélyebb "kontra A-t" tartani. Megalkotott egy teljes saját nyelvet, a "kamirami"-t, ebből ered művészneve, a Kayamar Vorti Virgo.

noise festival certificate

A Noise Festivalon Brian Eno, többek közt David Bowie, David Byrne, a Talking Heads, a U2, a Coldplay, a Depeche Mode és Paul Simon alkotótársa választotta ki győztesnek "Windsong" című darabját

 

A Zeneakadémia befejezése óta zeneszerzőként és énekesként egyaránt tevékenykedik. 2012-ben elkészült első, saját szerzeményekből álló CD-je, a Robert Keder holland költő verseire írt Music in the Wind és számos koncerten improvizált a Sziget Fesztiváltól a Művészetek Palotájáig. 2011 óta a Windsingers együttes basszusa és zenei vezetője. Színpadon műfaja a "többszólamú improvizáció", kórusok vagy az úgynevezett looper-pedál segítségével (egy hangfelvevő, amellyel a színpadon felvett sávokat végtelenítve lehet visszajátszani). Ilyenkor egymás mellé 4-8 szólamot improvizál, amit a kórus szólamainak szétoszt / a looperre felénekel.

Kayamar hitvallása: "egyszerűen zenélni szeretnék és mosolyra fakasztani az embereket"- több szólamban, szólamok nélkül.